MAGYAR REFORMÁTUSOK AUSZTRÁLIÁBAN
Az első
jelentősebb létszámú magyar menekültcsoport a második világháború után érkezett
e távoli kontinensre, majd őket újabb magyar bevándorló hullámok követték,
melyeknek tagjai szétszóródtak e kontinensnyi országban, olyannyira, hogy
aligha van olyan jelentősebb település Ausztráliában ahol ne találnánk magyar
származású bevándorlót. Az első menekültcsoport tagjai már az őket szállító
hajókon összehajoltak egy-egy közös imádságra, majd partot érve egy menekülttábor
barakkjában megtartották az első magyar református istentiszteletet az ötödik
kontinensen.
Akik a
fővárosokban telepedtek le hamarosan megszervezték saját gyülekezeteiket, mások
vidékre kerülve elszigetelődtek és csak nagyon ritkán kapcsolódhattak be a
magyar közösségek életébe. Az Ausztráliai Magyar Református Egyház gyülekezetei
négy egyházkerületbe szerveződtek, noha az egyes kerületek lélekszáma sok
esetben alig éri el egy magyarországi közepes nagyságú gyülekezet lélekszámát.
A kerületekre való felosztást a diaszpóra helyzet kényszerítette ránk, hiszen
több esetben kilométer ezrek választják el egymástól a gyülekezeteket.
A református
egyház ausztráliai jelenlétéről bővebben itt,
valamint államonkénti működéséről a kívánt államra kattintva lehet olvasni.
Dr Kósa Géza munkájának köszönhetően 2016 novemberében
angol nyelven megjelent az ausztráliai Magyar Református Egyház 60 éves
történetét bemutató könyv - Calvinist
Hungarians in Australia címmel. Link a könyvhöz ide kattintva.
Megrendelhető: amazon.com
Megrendelhető: amazon.com
Regnum Marianum egyházközösség
Alapítás éve: 1951 augusztus
Alapító: Varga Zoltán jezsuita atya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése